Tegnap tök magamtól arra jutottam sétálgatás közben, hogy kedvesebbnek kellene lennem a világgal. Illetve, a világot alkotó emberekkel. Nem akarok Teréz anya lenni, vagy ilyesmi, de talán az is jelenthet némi támpontot az életemben, ha másoknak segítek. Persze nem árt ésszel csinálni a dolgot, mert ha "túlköltekezem", magamra, illetve a legfontosabbakra sem marad már elegendő szeretet. Deficit-gyanús helyzet. A továbbiakban megpróbálok majd egy picit jobban odafigyelni mások érzéseire, és még az egysejtű-alkatú embertársaimra is megpróbálok majd tekintettel lenni. Elmondom például akár kétszer is nekik, hogy "FIGYEJLÉ' RÁM TE GYÖKÉR". Ez kétséget kizáróan haladás lenne a mostani helyzethez képest, amikor az összes interakcióm egy fáradt legyintésben kimerült.
[Elég nehéz, hogy sznob vagyok ilyen téren. Egyszerűen nem bírom elviselni a buta embereket. Persze ilyen típusú emberből is két féle van (ugye Fricc? Hogy kapnádbe... :P ): az első fajta a jobbik, ő tudja magáról, hogy nem rendelkezik valami nagy géniusszal a magtárban, de nem törődik bele, és a lehetőségeihez képest próbál mindent kisajtolni magából. Ezzel a fajtával szívesen élek együtt, szívesen segítek is nekik, ha igényt tartanak rá. A másik eset az, amit mindenhonnan folyat ránk a világ: az a típusú ember, aki egy darabka sültkrumpli idegi-összetettségével (és matematikai készsgével, etc. etc...) bír, és váltig állítja magáról, hogy ő bizony nagyon okos ember. Na az ilyenektől tudom néha keresztbe "orálisan önkielégíteni" magam... Hogy miért? Néhány gyöngyszem:
- "Nekem jó a hejesírásom, egész nap emesenezek..."
- "Nem értem, hogy miről van szó, de azért csak nevetek..."
- "Miért hívsz sültkrumplinak?"
Ezért **** meg, ezért. Kiborító, hogy valaki ennyire elégedett legyen azzal az élettel, amiben mindenféle agyi tevékenység nélkül, csupán fizikai képességeinek igénybevételével jut előre. Nem is kiborító, sokkal inkább szánalmas.]
A fentiekből néhányaknak úgy tűnhet, hogy én valami extra-okos kategóriába sorolom magam a saját világképemben... Nem egészen. Csak annyit mondok, hogy a fentebb felsoroltak közül biztosan nem tartozom bele a másodikba. Az elsőbe sajnos néha napján beletartozom - sajnos nem vagyok a például legjobb matekból.
Tehát most próbálok picit segítőkészebbé válni. Megpróbálok egy szintre beállni, igyekszem végig nyugodt maradni. Eddig úgy voltam vele, hogy elég, ha azzal vagyok kedves, akit közel akarok tudni magamhoz. Most ezt a kört tágítottam ki. Mindenkire. Remélem meg tudok birkózni vele.
