Nem is tudom mióta, ma volt először olyan napom, amikor cirka elejétől a végéig jól éreztem magam. Reggel olyan gyönyörű volt a város... Imádom a ködöt. Akkor a leggyönyörűbb, ha süt mellette a nap. Sajnáltam, hogy nem volt nálam fényképező... Így csak leírni tudom, hogy mit is láttam... Képzeljetek el magatok elé egy panelházat. Amit megsüt a nap, de nem látjátok a tetejét. Folyamatosan veszik el a jótékony homályban... Gyönyörű volt. Legalábbis... A számomra.
Táncoltunk is. Dzsuddal. Nagyon élveztem, mert kicsit már-már úgy éreztem magam, mint annakelőtte. A "boldog békeidőkben". :) Az a bizonyos fekete-fehér.
Tánc után bent maradtunk gengelni még a srácokkal. Tök rég nem volt ilyen élményem velük. Hiányzott. Tudom, hogy az én hibám. De talán tanultam belőle, és ezentúl bölcsebben fogok viselkedni velük is. Legalábbis azon leszek. Egyikükkel még további másfél órát beszélgettem, meghallgattam, hogy mi nyomja a lelkét. Személyes tapasztalataim, és látásmódom korlátozottsága mellett próbáltam neki segíteni a magam módján, remélem könnyítettem picit a lelkén. Majd kiderül... Hazaértem, és ettem egy finom ebédet, majd lezsíroztam egy találkát, és lefeküdtem még aludni picit.
Alvás után mindig nyomottabb vagyok egy picit, de ha felébredek, az Isten irgalmazzon a társaságomnak... Kicsit fárasztó vagyok, erre kell rájönnöm. Így 18 év után. Nem gáz, jobb később, mint soha. Ugrándoztam, mint egy óvodás, és énekeltem a "Mert Ő egy nagyszerű fika..." című fantasztikus dalt az Andrássy-n, aztán találkoztam az eddigi életem legviccesebb Szendvics-királyos kasszás lányával. Jó volt a délutánom, de nem tökéletes. Szeretem, ha az emberek mindenféle feszélyezettség nélkül tudják magukat adni mellettem, és nem kell figyelniük magukra, úgy elveszik a spontaneitás. Lehet, hogy én tehetek róla - sőt - valószínű, hogy így van... Sajnálom. Nem akarok senkin változtatni.
Este beszélgettem egy olyan emberrel, akivel szintén rég nem volt alkalmam egy jót dumálni, de végre sikerült, és remélem, hogy a közeljövőben megismétlődhet újra (rajtam is múlik, persze). Közben találtam egy csomó szép képet neten... Tök jó, bővül a galériám egyre több mindent tudok illusztrálni. Tele vagyok ötletekkel, kreatív vagyok, és jól érzem magam a bőrömben.