Tegnap, miután elküldtem a bejegyzést, cirka 2 órát voltam itthon, mert megkongatták a vészharangot: beteg van a baráti körben. Nem volt mit tenni, letettem fekete szarukeretes szemüvegem, bementem egy nyilvános telefonfülkébe, átvettem a Z-betűs latexruhám, és már száguldottam is (Ikarus Z 40-es ) paripámon a betegség gócpontja felé, amiről csak annyit mondhatok el, hogy Zuglóban található (ha ennél többet árulnék el, meg kéne, hogy öljelek Titeket...). Megérkezésemkor a gyengélkedő egy zokniban és pizsamában jött ki elém a gangra ajtótnyitni - ami elég nagy felelőtlenség, ha figyelembe vesszük, hogy épp lázas... Nem baj, azt hiszem hülyén veszi ki magát, amikor én papolok felelősségtudatról, igaz? Jó, hagyjuk.
Nem teketóriáztam sokat, egyből elővettem a tölcsért, és miközben töltöttem belé a meleg teát, kedélyesen elbeszélgettünk (ő bluggyogott) a szalagavatós zenékről és táncokról. Közben a konyhában a betegem édesanyja finomat - de még milyen finomat - csinált, nevén nevezve palacsintát. 8-féle töltelékig számoltam a lehetőségeim tárházát, de utána már nemtudtam tovább visszafogni a nyálmirigyeim váladéktermelését, és megkóstoltam egy csokikrémest. Nyamm... ^^
Akármennyire vagyok szuperZé, az órával még mindig akadnak problémáim. Kerek egy órával hamarabb indultam el utamra, mint kellett volna, és erre természetesen csak akkor jöttem rá, amikor már nem lett volna értelme visszafordulni. Így jártam - gondoltam magamban, és elmentem Batyira (kopirájt) és elsétáltam a Dunaparton egész a Margit-hídig. Nem volt túl szép idő, de a városban meg van az a szép képesség, hogy ilyenkor is tud barátságos lenni. Felém legalábbis így érződik. A zenéim ugyan melankólikusak voltak, és sikerült közvetlen közel elmennem a budai főszennyvízcső felett is (pfujj...), de jól esett sétálni a parton. Itt felültem a HÉV-re, és elmentem a Szentlélek térre, ahol találkozóm volt egy másik kedves barátommal, akivel később elmentünk a harmadik kedves barátom szülinapi zsűrjába.
De nem egyből! Úgy választottuk meg a találka időpontját,hogy legyen időnk még beszélgetni. Egy-egy üveg Heinekem és egy-egy üveg vodinari (kopirájt) mellett múlattuk az időt (hozzáteszem, én nem nyúltam a vodinarihoz). Az egész beszélgetés tanulságaként annyit szeretnék levonni, hogy nagyon szeretek pozitívan csalódni az emberekben. :)
A zsúr valami eszméletlen volt. Néhányaknál ez nem is költői túlzás. Kibéreltük a Kultúrális Töltőhely névre hallgató kis kocsmarészt, és bepréselődtünk cirka ötvenen. Nagyon jó volt, hogy ennyien szeretik a barátomat... :) Kapott egy szép tortát, meg koncsertójegyeket is. Boldog volt :) A baráti társaságunk kb. 40%-a egyezik, így sok embert ismertem, többjükkel baráti viszonyban állok, tőlük nagyon jól esett hallani egy részeg ember őszinteségével fűszerezett gondolatokat, miszerint "Zé te nem is vagy akkora surmó" Helyes ^^ Haladunk. A bulit kb. éjfélkor költöztetni kellett, mert zárt a hely, én itt lemorzsolódtam, és sikerült találnom hazafelé egy autót (Köszönöm... :) ), aminek segítségével már 1-kor hazaértem. Nem akartam hazajönni, de muszáj volt...
Ma 10-kor tért vissza belém a lélek, reggeli után egyből mentem a papámnak segíteni, áttöltöttük a murcit a hordókból a demizsonokba. Rossz volt látni, hogy szomorú. Viszont megpróbáltam minden pozitív gondolatomat felé irányítnani, és bízom benne, hogy sikerült neki derűs perceket okoznom. Délre végeztünk, azóta pedig szinte folyamatosan matekot tanulok... Remélem meglesz az eredménye. (Nagyon köszönöm a segítséget! :) ) Este még egy kicsit olaszoztam, magyaroztam és töriztem. És most jötte rá, hogy a blogolás elmaradt. Cirka elmondtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy fontos lehet. Élvezzétek ki a vasárnap utolsó óráit... :)
(És jobbulást!!!)
