Nemrég lett vége egy kapcsolatomnak. Az elején úgy tűnt, működhet, aztán kiderült, hogy mégse lenne egészséges. Erről legnagyobb részben én tehetek. Sajnos nem jött össze egy időben a lila köd. Ez előfordul, az élet nem időzíti mindig jól az érzelmek kialakulását (persze, mondhatnám azt, hogy semmi sem történik véletlenül, ugye...). Ez tényleg csak a kisebbik probléma. A probléma fő forrása - ahogy ma látom - az az, hogy teljesen másképp éljük meg a világban történő eseményeket, ingereket, szavakat. Ez meglepett. 6 éve ismerem. Legalábbis ezt hittem. Természetesen azt sem zárom ki, hogy a mostani differenciák mögött is az áll, hogy én változtam meg az elmúlt időben. A konfliktusunk alapja a betegségemben volt, legalábbis én így látom. Illetve, hogy teljesen pontos legyek, a betegségem miatt derült ki a legnagyobb hibám. Az, hogy nem tudok beszélni a hibáimról. Nem tudom elfogadni más tanácsát. Egyszerűen, a legjobb szándékú segítő hozzászólás is úgy esik nekem, mintha egy horda hiéna röhögne rajtam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Úgy hiszem erre használják a menthetetlen szót. Az egész családom ilyen, így én is így állok hozzá a betegségemhez. Tudom, hogy beteg vagyok, és addig nem foglalkozom vele, amíg már nem lesz túl késő. Itt él velem egy házban az élő példa, hogy miért kell foglalkoznom ezzel. Mégsem megy. De ezen változtatni fogok. Muszáj. - Le kell tudnom küzdeni a makacsságomat.
A másik hibámat egy hosszabb történetben tudom csak leírni, de... Nincs de... van időm. Három lépcsőből állok, ha ezt a kérdést feszegetjük. Első lépcső a máz. A mázt látja mindenki. Ez egy nagypofájú hülyegyereket ábrázol, aki még csak hírből sem halott a komolyságról. Ezt látja az, akit az előző postban leírt "ennyiből állsz Zé"-t magára tudja venni. A második lépcső az - ahogyan most kezdem értelmezni - a második máz. (Elég félelmetes ezeket leírni, de most az a célom, hogy megismerhessem önmagam. Nincs köntörfalazás...) Erről a szintről eddig azt hittem, hogy ez vagyok igazából én. A második lépcső egy komoly, a korához képest érett !gyereket! mintáz, aki képes objektíven szemlélni a világot. Ez a lépcső segít azokon az embereken, akik tanácsot kérnek az életben, akikkel elkezdek megismerkedni mindenféle helyeken. Felhívom az esetleges olvasók figyelmét, hogy nem hazugság, amit ettől az énemtől hall. Egyáltalán nem. Ez az énem is ugyanúgy őszinte, mint az összes (hála valamiféle felsőbb haalomnak, tényleg nem tudok hazudni...) többi. Amit ettől az énemtől hallasz, azt teljsen komolyan gondolja, szívből mondja. Sajnos, nemrégiben felfedeztem egy harmadik "izét" is. Nem tudom, hogy ez egyazon szinten van-e a másodikkal, erre még nem jöttem rá. Ezt a szintet talán eddig 3 ember látta. Az egyik ezekből a volt barátnőm. Ez az énem gyerekes. Ez az énem a lehető legmélyebbről jön, csak akkor válik felszínivé, ha olyanfokú érzelmeket vált ki belőlem az adott személy, amiket soha/nagyon ritkán érzek akárki iránt. Amikor döntést kényszerülök hozni egy olyan embert illetően, aki igazán, tényleg FONTOS nekem, gyerekesen, önző módon hozom meg azt. Nem vagyok még képes átlátni teljesen a helyzetet, nem tudom felmérni annak a súlyát. Nagy pofon önmagamnak, hát még annak, akit emiatt kényelmetlen helyzetbe hozok. Sajnos, azokban a pillanatokban, amikor két, régen szoros kapcsolatot ápoló ember (közös) jövőjét eldönti a beszégletés, én teljesen... Kivetkőzöm magamból. Nem tudom megértetni magam másokkal. Ezzel méginkább rontok azon a keltett érzésen, amit a másiknak okoztam, mert ilyenkor azt gondolja, hogy voltaképp, ha mindig is ilyen voltam, mit kerestem mellette. Pedig akivel együtt voltam, a legritkább esetben élem meg rossz lépésként. Ne abból az egy pillanatból ítéljen meg ő sem. Próbáljon szépen emlékezni a teljes egészre, ne csak az egyik nagyon fontos, és sajnos keserű részletére.
Váltottam néhány emilt. Nagyon érdekesnek tartom, hogy akár egy-egy "postafordulta" mekkora különbséget mutathat az emberek egymáshoz való hozzáállásában... Félelmetes :) Sajnálom, hogy vele csak így tudok normálisan megbeszélni dolgokat. És nem az ő hibájából. Egyszerűbb úgy írnom, hogy nem szakítanak félbe, nem látok arckifejezéseket magam előtt... Könnyebben megy. Majd ezzel kapcsolatban is lesz mit elsajátítanom.
