Szombaton is suli. Gusztustalan. Habár, igazából teljesen mindegy, ha nem a Könyvesben ültem volna, akkor a Klinikáknál valami másik suliban. Töri előkészítőn. Nehéz ez az év. Legalább a suli csak délig tartott. Utána beültünk egy barátommal az Ady-ba beszélgetni. Kezdem egyre közelebb tudni/engedni őt magamhoz. Elég gusztustalanul hangzik az engedni szó itt, hisz' én tehetek róla, hogy eltávolodott. Neki áll jogában engedni. Nekem csak elfogadni és bánni van jogom. Kezdünk tudni megint úgy beszélgetni, mint régen. Nem UGYANÚGY. Olyan már soha nem lesz. Nagyon hasonló még lehet. És ezért bármimet odaadnám - a májamat ne kérjétek, szar üzlet lenne xD . Közben megtalált minket még egy-két kedves arc, velük is jót beszélgettünk. 3-ra értem haza, eredetileg aludni akartam, de nem sikerült. Illetve... Sikerült volna, ha itthon is aludni támadt volna kedvem. Nem támadt, így inkább beszélgettem neten néhányatokkal.
7-re beszéltünk meg találkozót a központban, így 6-kor elköszöntem, és elkezdtem felkészíteni magam... Kicsit körbezsíroztam a bendőt, hogy ne boruljak meg a komló-szörptől. Ress születésnapját is az Underworld-ben tartottunk (godkingemperor hely), így csak a szokásos járt úton haladtunk mindvégig. A metrón átvettünk egy kicsit a "r-betűs" nemzetiség szokásaiból - kis hangfalon, teljes hangerőn hallgattunk zenét. A kocsi kétpólusúvá vált, az egyik végében mi 7-en, a másik végében kb. 30 ember, akik még csak felénk se mertek nézni - tudtam, hogy borotválkoznom kellett volna... A helyre leérve láttuk, hogy a fél banda már ott van, így alig volt helyünk, és kicsit szét is szakadt a 12.c csapat. Kapott tortát, meg pólót, meg még egy pólót, meg egy övcsatot. Szeressük Resst, jóféle ember. :)
A szakítás óta először beszéltem az exemmel élőben. Kb. mindent tudott rólam, amit itt leírtam - de nem itt olvasta. Picit zavar, hogy tud róla, de én választottam a blogolást. Így jártam. Az a kicsi alkohol megoldotta bennünk - főleg benne a gátlásokat, és elmondta, hogy mi bántja, és mit szeretne a későbbiekben. Teljesen őszinte voltam vele, és ha idetéved itt is leírom: nem éri meg. Nem éri meg az, hogy most energiát fektessen belém. Csak magának fog ártani vele. Úgysem fogom tudni hagyni, hogy segítsen rajtam, ő nem tartozik már bele abba a körbe. Én szúrtam el ezt is. Vállalom. Újjáépítettem szinte a teljes kapcsolatrendszeremet. Kialakítottam azt, hogy kire számítok és kire nem. Ő megkért arra, hogy hagyjam békén. Megtettem. Nem akarok ezen változtatni. Azt mondja, hogy megérti, hogy nem akarok beszélni a gondjaimról. Szerintem nem. Nem haragszom rá, egyszerűen csak így látom. Azt szeretném, hogy a maximumot tudja kihozni az életéből - ezért próbáljon meg csak arra emlékezni, amikor még jóban voltunk. Még pár hónapig bírja ki, utána halottnak tekinthet. El fogok tűnni.
Amikor tegnap beszélgettem vele, szinte végig a sírás kerülgetett. Hihetetlen, hogy azok után amit vele tettem még mindig törődni akar velem. És ezt sem fogom tudni értékelni. Beteges. Ez vagyok én. Nem tudom elfogadni a segítségét, nem fogok neki hazudni, hogy "igen, most sokkal jobb". Azt akarom, hogy el tudjon felejteni. Inkább mindent, ami velem kapcsolatos. Egy embernek már így is hazudnom kell. Többnek nem fogok. Nincs más, ami miatt megérné.
Szarul érzem magam, és most nem a helyzetem miatt, hanem azért, amilyen vagyok. Amivé váltam. Undorodom magamtól.
