Akinek szánom, tudja, hogy az Övé:
---
Ott ültem a hajón, megláttam Velencét még utoljára. Lágyan ringott alattam a kis komphajó, előttünk két hatalmas óceánjáró csúszott lassan ki a lagúnákból, a nyílt tenger felé. Egyre kisebb szeletet láttam be, végül teljesen eltűnt a szemem elől.
Bevillantak az emlékképek: a gyönyörű, szűk csatornák, a Grand Canal ,a rengeteg galamb, a sok tízezer arc, ami mind ugyan azért volt ott mellettem, amiért én. Látni a világ eme fantasztikus színfoltját. A tömegben lehet a legjobban eltűnni. A kis utcák hangulata szinte leírhatatlan. Eggyé válsz azzal, amit Velence adhat egy embernek. Az élő történelem. Része lehetsz egy olyan városnak - akár csak néhány órára is - ami egykoron Európa legnagyobb befolyással bíró pontja volt. Magadbaszívni azt a jellegzetes illatot, ami egyeseknek kellemetlen, másoknak az otthont jelenti, megint másoknak pedig emlékeket tükröz. A csatornák állott vize, a galambok illata és a por keveréke leírva nem hangzik túl megnyerőnek. De akkor, ott, egy bohócsapkával a fejemen. Tetszett.
Egész nap borult idő volt, a város kis sikátorait ez még misztikusabbá tette. Lefordulsz a nagy, turisták által is bebarangolt főutakról, belépsz a kis sikátorba, és egyedül vagy. Fél méterrel mögötted özönlenek az emberek, meg akarják nézni azokat a dolgokat, amik a képeslapról mosolyognak rájuk az utazási irodákban. Te csak állsz egymagadban, és lépkedsz előre. Fél méter széles az egész. Két ember nem tud egymás mellett elmenni. Ahogy távolodsz a tömegtől, elhal minden zaj. Nyugalmat érzel. Felnézel a 10-15 méter magas falak mentén, az ég egy félméteres csíkját látod. Félhomály. Tudod, hogy ez az utcácska több száz éves. Sejtheted, hogy hány és hány ezer ember ment már végig rajta. Koptatta lassan simára a nagy utcaköveket. Úgy érzed, igen, most már láttad az igazi Velencét is. Ha nem is teljesen, de igazad van.
A lemenő nap sárgára festette a város falait. Csak indulás előtt, a kikötőhöz vezető utamon világította meg a lépteimet a jó öreg óriás. A reneszánsz díszítés a legszebb fényviszonyok mellett lenyűgöző volt. Ritkán állok meg percekig egy-egy látvány felett, de most muszáj volt. A napsugarak lágy simogatása, a friss szellő, ami éppen csak annyira fújt, hogy felfrissítse a velencei levegőt, és az a látvány, amit a Szent Márk tér látványa adott, tényleg átadhatatlan élmény... Látnod kell.
---
Egy fényképalbumot akarok Neked adni. Megfogható képek nélkül. Amit átéltem, az a Tiéd is. Ha csak egy valamit is el tudsz magad előtt képzelni mindebből, már sikeresnek könyvelhetem el az ajándékom. Remélem tetszeni fog...
