Megint blogolok. Azt hiszem, ez a harmadik önálló nekifutás. Jó lenne megtalálni az első kettőt, mert elég érdekes - használjuk inkább az elkeserítő kifejezést - karakterfejlődésen ment keresztül a jellemem az elmúlt 3 évben.
Mint minden változást, ezt is csak azok vették észre, akik nagyon közel állnak hozzám, mert éppen Őket bántottam meg általában. Szarul érzem magam emiatt. Persze, mint a legtöbb érző, "értelmes" lény, én sem tudom az érzelmeimet teljesen elrejteni. Aki ismer, az tudja csak megmondani, hogy egy mosolyom mögött mikor rejtezik őszinte öröm, és mikor mosolygok csupán azért, mert félek megmutatni az embereknek, hogy éppen fáj. Csak azok előtt áll meg a lábán a máz, amit magamról kialakítottam, akik belenyugszanak abba, hogy "oké, Zé te ennyiből állsz". Vannak persze kivételek, de a legtöbb ember megbékél azzal, hogy egy ember lénye ennyiben kimerül.
Most jelzem, ez a blog végtelenül őszinte lesz. Nem fog érdekelni, hogy kit bántok meg vele. Ezek mögött a kis irományok mögött rejtőzik valahol az igazi Zé. Le fogom írni, hogy mi történik velem, mit érzek ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, természetesen más emberek titkait itt sem fogom leírni, azok bennem maradnak örökre. H valaki véletlenül megtalálná ezt a blogot (amit reklámozni nem fogok), és olyat olvas benne, ami rá nézve valótlant állít, keressen meg, beszéljen velem, és kiötöljük, hogy hogyan tovább.
Nem lesz semmi következetesség, semmi sorrend a bejegyzéseimben. Úgy, és akkor írom le őket, ahogy, és amikor eszembejutnak. Ha később hozzáfűznivalóm akadna még egy-egy témához, azt az adott bejegyzésben fogom frissíteni, így valamennyit változni fog a tartalom is.
Bevezetésnek azt gondolom, egyelőre elég ennyi. Úgy érzem, rengeteg mindent kell kiírnom magamból, egy darabig biztosan születnek bejegyzések.
