Kicsit rossz a kedvem, ezért a post is valószínűleg sötétebb lesz, mint amilyen a valós helyzet, elnézést. Nem tudom függetleníteni magam magamtól. Milyen abszurd, nem? Annyi mindenen mentem keresztül ebben a pár napban. Legtöbbjéről nem mesélek sehol, mert ezt nem szeretném kiadni senkinek. Túl nagy támadási felület. Az olvasok legnagyobb részében megbízom, hisz tőlem tudják, hogy írok egyáltalán, nem tőletek félek. Magamtól...
Sajnos hatalmasat csalódtam magamban. Nem fogok róla beszélni. Akinek elmondom, elmondom, akinek nem, nem. Itt sem a bennetek való bizalom az a tényező, ami a leglényegesebb... Azt hittem ennél különb vagyok. Mégsem. Megint kezdhetem előről az önmegismerést... Talán ez egy végtelen folyamat, hisz mindig csinálok olyan dolgokat, amiket addig nem, ezért mindig lesz valami új, amit eddig nem ismertem magamban. Remélem el tudom fogadni ezeket a lépéseimet, különben soha nem békélek meg önmagammal.
Szarul vagyok... Kicsit lebetegedtem olaszban... Nem túl jó most a májam sem... Szétrúgtak/szétütöttek edzésen - ami általában nem túl rossz dolog, de most kicsit szarul esik ez is.
Rengeteget kellett tanulnom, de biztos, hogy nem fogom alább adni, mert most nagyon fontos. Kicsit széthajtottam magam az elmúlt ár napban - kevés alvás, rengeteg interakció... Lefáradtam. Muszáj most kicsit leállnom. Csak pihenni kicsit. Kiírni mindent.
Ezt a postot valószínűleg át fogom még írni, nem érzem úgy, hogy túl jól sikerült volna. Addig viszont ez is több, mint a semmi. A lényeg nem változik, csak a forma.
Szarul kívül-belül. De mindig van egy olyan dolog, ami ad egy kis boldogságot... Találtam egy tökéletes képet, ami megmutatja, hogy hogyan érzem magam:
Köszönöm nektek. :)
